érzéki megismerés (lat. cognitio sensitiva): a megismerés alsó foka, mely az érzékszervek révén a tárgyakról az →érzékeléssel járulékaik alapján nyújt képet. - Az ~ bizonyos értelemben az állatokban is létezik, az embernél a megismerés felsőbb fokainak kiindulópontja. - A →pozitivizmus és →materializmus eltúlozza az ~ szerepét a megismerésben (szenzitivista), holott az igazi szellemi tevékenység éppen az ~ után kezdődik. Helytelen a →szubjektív idealizmus megközelítése is, mely szerint a külső világ csak érzékeinkben születik meg. A kiegyensúlyozott álláspont szerint az ~ tárgyi eredetű, s teljességét az emberi lélekben nyeri el a →szellemi megismerésben, a →fogalomalkotásban, →ítéletben, →következtetésben, →intuícióban és a →hitben.  - Az érzéki öröm, érzékiség sokak életérzésének kulcsfogalma, s lehet, hogy a testi-érzéki erők és képességek túlhangsúlyozása a 20. sz végén a szellemi túlterhelés reakciója, az ~ mégis az emberi természet alapvető adottsága. Csak →hallással, →látással, →szaglással, tapintással és →ízleléssel vehetünk tudomást magunkról és környezetünkről. Érzéki megközelítés nélkül nincs érdeklődés és találkozás, kérdés, gondolkodás, meghatottság és könyörület. Érzékeink az egyetlen kapu a valósághoz. Ezért beszélhetünk joggal az érzéki emberről. Mivel pedig nem annyira érzékszerveink vannak, hanem sokkal inkább érzékiség vagyunk (K. Rahner), az érzékszervek számának keresése számunkra érdektelen lett. - Az összehasonlító viselkedéskutatásból tudjuk, hogy az emberi fejlődésben a külső érzékelés éle eltompult, ezért sok állat az embernél messze jobban különbséget tud tenni az illatok finom változatai között. Ehelyett bennünk a teljesség és az ~ egésze iránti érzékenység alakult ki: képesek vagyunk az egyes érzékeléseket minden tudatos vizsgálat nélkül együttes képben látni. Ezt nevezte a korai nyugati misztika belső érzéknek, melynek élessége a külső, érzékelhető tapasztalatból él. Ezért annyira jelentős a szentignáci lelkigyakorlatokban a szellemi és lelki élet számára az érzékek foglalkoztatása. - A Szentírás bizonyítja, hogy az isteni kinyilatkoztatás is ~sel történik. A megtestesülés titkában és Jézus működésében az érzékelhetőség és az istenismeret a lehető legszorosabb kapcsolatban van egymással. Az evang-ok beszámolnak arról, hogy Jézus milyen komolyan vette az emberi ~t. Sokan csak az érzéki találkozás útján nyerik el a gyógyulást és a hitet: Jézus a süketnéma fülébe teszi ujját, nyelvét pedig nyállal érinti, így nyitja meg érzékeit a hallásra és a látásra (Mk 7,32-35); a meggörnyedt asszonyt kézrátétellel egyenesíti ki (Lk 13,10-13);  vakoknak visszaadja a látást (Mk 8,22-26; Jn 9,1-12; Lk 18,35-43) és mindenkit meggyógyít, aki megérinti (Mk 6,56); a tanítványok a kenyértörésben ismerik meg a Feltámadottat (Lk 24,13-35), s a hitetlen Tamásnak felkínálja, hogy megérintheti sebeit, hogy hinni merjen. -  Ez az ~ alapuló Isten-megismerés folytatódik az Egyh-ban, főként az igehirdetésben és a szentségekben. A keresztelendő érzékszerveit megnyitják Isten számára, és a vízzel történő leöntéskor nyeri el az új életet. A pp. kézföltétele a megbocsátást, közösséget és teljhatalmat közvetíti (papsztelés). A sztgyónásban halljuk a feloldozás szavát és a mindig kötelező kölcsönös ament. Az Euch-ban, mint az érzékileg megtapasztalható jelenlét csúcspontjában kenyeret és bort ízlelünk Krisztus teste és véreként. A rítusokban és szokásokban szereplő sok szt jel hitbeli ismeretünket bővíti. - Az a teol. vita, hogy a  Róm 10,13: „a hit a hallásból ered” alapján egyedül a →fül-e a keresztény ember érzékszerve, v. a látás is éppúgy elvezet a hitre, jelentéktelenné vált. A döntő az istenélményünk teljes érzékszerűségére vonatkozó hit. "Az érzékek a lélekben egyetlen tevékenységben jelennek meg. Aki Istent szemléli, az ízleli, érzi, szagolja és hallja is Őt" (Angelus Silesius). A ker. spiritualitás ismeri a kísértést, hogy az ~t lekicsinyelje, jóllehet az evang. ősélményből él: "Amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek" (1Jn 1,1).

Schütz 1993:85.  **